.

Szabó Katalin

Jógaoktató

Az Arany-SZIV Egészségközpont munkatársa

Az Arany-SZÍV Egészségközpont a Belvárosi és Dél-budai Infarktus Alapítvány keretében jött létre 2007. októberben. Az Alapítvány 1994 óta működik és rendszeres klubnapokkal, előadássorozattal és különféle szolgáltatásokkal kíván az alapító okiratban felsorolt céloknak megfelelni. Az Arany-SZÍV Egészségközpont otthont ad az Alapítvány rendezvényeinek és jelentősen bővült az egészségügyi szolgáltatások köre.

Arany-SZÍV honlaptérkép: Főlap -> Munkatársaink - önéletrajz

Az Arany-SZÍV Egészségközpont munkatársai

Szabó Katalin - jógaoktató


 
"a jóga az értelem, az elme, az érzelmek és az akarat megfékezését jelenti, vagyis a lélek olyan egyensúlyi állapotát, ami lehetővé teszi, hogy az ember minden szempontból pártatlanul szemlélje az életet."
(Mahadev Desai)

Jógázó és jógát oktatni vágyó 31 éves pedagógus vagyok.
Régóta vonzanak az egészséges életmódnak, valamint az önmegismerésnek a különböző fajtái. Sok módszert tanulmányoztam, gyakoroltam, de egyik mellett sem tudtam elkötelezni magam, a jógát illetően viszont sosem voltak kétségeim. Már az első órákon tudtam, hogy valami rendkívüli változás fog kibontakozni az életemben ennek a több ezer éves, örökérvényű tanításnak a hatására. Így történt.
Önmagam mélyebb megismerésével kezdtem fogékonyabbá válni a testemben és lelkemben zajló finom változásokra, jelzésekre. A légző- és relaxációs gyakorlatok, valamint az ászanák (testhelyzetek) kitartó gyakorlásának következtében egészségesebbé váltam, hisz’ a jóga alkalmas az egyes szerveink működésének serkentésére és gátlására egyaránt, ugyanakkor az elmét is segíti megszabadítani a káros gondolatoktól, a negatív érzelmektől, mert oldják a szorongást. Egyaránt segít életünk negatív foltjait elmosni, valamint megszabadulnunk komplexusainktól, a testgyakorlatok kitartásával pedig megismerjük az akadályok legyőzése feletti örömöt, és megtanulunk szembenézni a nehézségekkel.
A jóga az összes vallás pozitív nézetét is magában foglalja; tanítja többek között az erőszakmentességet, jóságot, odaadást és mások szeretetét.
A légzésmegyfigyeléssel történő elcsendesedést követik a bemelegítő gyakorlatok, majd az ászanák, végül pedig relaxációval zárjuk a foglalkozást, ami segít a pozitív gondolatoknak a tudatba való beültetésében, fejleszti az önértékelést és a stressz megelőzését is szolgálja.

Jelenleg a jógaoktatás mellett angol tanítással foglalkozom egy nyelviskola keretein belül és magán úton.

Diplomámat 2003-ban szereztem a Veszprémi Egyetem Tanárképző Karán.

A Himalájai Tradíció meditációs filozófiája és életvezetési elvei állnak hozzám a legközelebb. Részt vettem a Tradíció által szervezett egy hónapos elvonuláson Rishikesben, Indiában, ahol a tradíció számos tanárától (Swami Véda, Maya Margo Balogh, Ashutosh Sharma) kaptam tanítást.
Nagy hálával tartozom Berta Erzsébet Vannilya jógatanárnőnek, aki elindított ezen az úton. Bálint Jánosnak, akitől sokat tanultam és még tanulok.
2008-ban végeztem a független jógainstruktori tanfolyamot a Padma Jógastúdióban.

Szeretném a jógát, annak áldásos hatásait minél több emberrel megismertetni!

Várok mindenkit szeretettel, akik szeretnének velem együtt utazni a tudatosságba, az egészségnek, a szeretetnek és az öntudat felébresztésének az útján.

Arany-SZÍV-vel Önért !