az Arany-sziv Egészségközpont munkatársai 

Király Éva - jógaoktató

 

 

„A JÓGA OLYAN FÉNY, AMELY HA EGYSZER KIGYÚL, SOSEM HALVÁNYUL EL. MINÉL TÖBBET GYAKOROLJUK, ANNÁL RAGYOGÓBB LESZ.”

Király Éva
Király Éva vagyok, 38. éve szolgálok az egészségügyben.
Találkozásom a jógával:
38 év az egészségügyben, bőségesen elegendő, nemcsak a lelkiismeretes munkavégzéshez, hanem 1-2 szomatikus betegség és szövődmény begyűjtéséhez is. 2000-ben már büszke tulajdonosa voltam egy IBS-nek (irritábilis bélszindróma), valamint túl voltam egy lábtörésen és még más műtéten is. Ezeknek a problémáknak a nagy részét a rohanó élet, a folyamatos testi, lelki, szellemi stressz okozta.
Futottam a köröket a magam teremtette mókuskerékben. Hogyan is nyerjem vissza pozitív gondolkodásomat, munkakedvemet és fizikai állóképességemet?
Családi és baráti felvetésre úgy döntöttem, hogy kipróbálom a jógát, ártani biztos nem fog, legfeljebb nem segít, és különben meg bármikor abba hagyhatom, ha nem teszik!?
Nos, ez nem történt meg! 2004 őszén kezdtem el jógázni, és annyira megtetszett, hogy már az első félév után tudtam, hogy a jógát én nemcsak gyakorolni szeretném, hanem tanítani is.
Elkezdtem kutakodni újságokban, világhálón: Hogyan is lesz az ember lányából szakképzett jógaoktató? Megismertem rengeteg JÓ és SEGÍTŐKÉSZ embert, kijártam több iskolát. Mindenki és minden valamilyen módon hasznomra, épülésemre szolgált. 2009. június 6-a óta boldog tulajdonosa vagyok a SIVANANDA JÓGAKÖZPONT OKTATÓI OKLEVELÉNEK!!!
Akik velem a jógát megszerettették:
Berta Erzsébet Vanillya
Gillich István
Nothnagel Judit,(aki jelenleg is a tanárom)
„A JÓGA OLYAN FÉNY, AMELY HA EGYSZER KIGYÚL, SOSEM HALVÁNYUL EL. MINÉL TÖBBET GYAKOROLJUK, ANNÁL RAGYOGÓBB LESZ.”
Mit jelent a JÓGA (yoga) szó valójában?
A jóga szó szanszkrit szótöve: a JUDZS = ÖSSZEKAPCSOLNI, ÖSSZEKÖTNI
- figyelmet összpontosítani, használni
- filozófiai értelemben: egyesülést, eggyé válást jelent, az egyéni Én és az univerzális Én egyesülését jelképezi
- JÓGA = IGÁZÁS = testünk igázása, akaratunk alá rendelése
Mi a JÓGA mint tevékenység CÉLJA?
A JÓGA CÉLJA AZ EGYENSÚLY ÉS A BÉKE ÁLLAPOTA!
Törekvés a fizikai test korlátainak legyőzésére. Megtanít arra, hogy minden ember életének célja a lélek felé történő belső utazás. A jóga nemcsak a célt adja meg, hanem eszközöket is nyújt a megvalósításhoz!
Hogyan hat a JÓGA?
A jóga önfegyelemre épül, mely az egyszerű életvezetésen és pozitív gondolkodáson alapul.
A YOGA 5 alapelve
1. Helyes testgyakorlás
2. Helyes légzés
3. Helyes relaxáció
4. Helyes táplálkozás
5. Pozitív gondolkodás és meditáció
Kik és hogyan gyakorolhatják a JÓGÁT?
Bárki gyakorolhatja, aki türelemmel, békességgel hajlandó a saját fizikai, szellemi határainak megfelelő ütemben előre haladni, kortól, nemtől, egészségi állapottól függetlenül (gyerekek, terhesek, fiatalok, középkorúak, idősek, betegek).

Üdvözlettel: Király Éva

 

 

Arany-SZÍV-vel Önért !

 

Rendszeres foglalkozások, heti beosztás:

Arany-SZÍV a facebookon:

Néhány kép:

szív- és érrendszeri betegségek vizsgálata   talpreflexológus képzés, tanfolyam   egészségmegőrző előadások, gyógytermékismertető